Húsvéti szokások és hagyományok

26 Mar

posted by

Categories: Egyéb

Comments: 0

A húsvét a keresztény egyház egyik legfontosabb és legnagyobb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is. Egyházi és családi ünnep egyaránt, amelyhez vilgágszerte számos népszokás és hagyomány kötődik.
A húsvéti ünnep neve különböző nyelveken más és más. Közös eredete azonban, a húsvét héber neve, a pészah. A szó kikerülést, elkerülést jelent.
A húsvét és a hozzá kapcsolódó ünnepek a mozgó ünnepek közé tartoznak. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel, melynek elemei a feltámadás és az újjászületés. Húsvét napja az 1582-ből származó egyházi szabályzat szerint a tavaszi holdtölte utáni első vasárnapra esik: március 22. és április 25. közé. (Ezt mondja ki a niceai zsinat határozata is i.sz. 325-ben.)

Húsvéti népszokások

Szinte minden népnél rengeteg szokás kötődik a húsvéthoz. A hagyományok jelentős része nem épült be a keresztény vallás ünnepi rítusaiba, hanem azzal párhuzamosan, mint falusi közösségek ünnepi szokásai maradtak fent.

Barkaszentelés

Jézus Jeruzsálembe vonulásának emlékünnepe a húsvét előtti, ún. virágvasárnap. A 6. századtól kezdve ekkor körmeneteket tartottak, ahol a pálma az időjárási viszontagságok mellett a különféle varázslatoktól is megvédett. Nálunk ezt a szentelt pálmát helyettesíti a barka. Megfigyelhető, hogy bár egyházi eredetű a barkaszentelés, de a népi hagyományokban felhasználták rontás ellen, gyógyításra, mennydörgés és villámlás elhárítására. Sokfelé élt az a hiedelem, hogy szentelt barkát nem szabad bevinni a házba, mert akkor elszaporodnak a legyek és a bolhák, valamint egyéb rontásokat hozhat a házra. Azonban emellett jósló, rontás elleni szerepet is tulajdonítottak neki: a kert földjébe szúrt barkaág elűzi a férgeket, de éppenséggel a gyomorégés és a torokfájás ellen is kitűnő.

Kiszehajtás, villőzés

Virágvasárnapi jellegzetes szokás szerint egy szalmabábut többnyire menyecskeruhába öltöztettek. A kisze vagy más néven banya a tél, a böjt, a betegség megszemélyesítője, amelyet a lányok énekelve végigvittek a falun, majd pedig vízbe hajították vagy elégették.
A kiszehajtás után sok helyen a villőzés következett. A lányok villőnek nevezett faágakkal járták a házakat, ezeket a faágakat felszalagozták, olykor kifújt tojásokkal díszítették. A kisze kivitele a tél kivitelét, a villő behozatala pedig a tavasz behozatalát jelentette.

A nagyhét és szokásai

A nagyhéten belül a Húsvéti Szent Háromnapon (liturgikus nevén: Sacrum Triduum Paschale), azaz nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton emlékezik meg a kereszténység Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és feltámadásáról.

Nagycsütörtök

Krisztus utolsó vacsoráját az Olajfák-hegyén, majd elfogatását és szenvedéseinek kezdetét idézi. Nagycsütörtököt szokás zöldcsütörtöknek is nevezni, és a jó termés reményében valamint a böjt okán rendszerint valami zöldet, pl. spenótot fogyasztanak a hívők. Nagycsütörtök estéjén a harangok elhallgatnak, a hagyomány szerint Rómába ,,mennek“, s csak nagyszombaton szólalnak meg újra.
Liturgikus eredetű szokás a nagycsütörtöki lábmosás, hogy alázatra nevelje a hatalmasokat. A nagypénteki mise végeztével az Oltáriszentséget külön őrzési helyre viszik, mindent leszednek azt oltárról (“oltárfosztás”), csak a gyertyatartókat és a lepellel letakart keresztet hagyják ott Jézus szenvedésének és ruháitól való megfosztásának szimbolizálására.

Nagypéntek

Jézus kereszthalálának napja, a böjt és a gyász ideje. A katolikus liturgiában felolvassák a Megváltó halálára vonatkozó írásokat, majd a passiót, Jézus szenvedésének történetét, s leleplezik a gyászlepellel bevont keresztet.
Nagypénteken szokásos a keresztútjárás, amely során felidézik Jézus szenvedésének egyes állomásait. A keresztút mai szokásos 14 állomása (stáció) az 1600 körüli évekre nyúlik vissza. Nagypénteken a hívők tartózkodnak a húsételektől, legfeljebb háromszori étkezés során egyszer szabad jóllakniuk.
Ezt a napot a népi babona szerencsétlennek tartotta, amikor tilos volt mindenféle állattartással, földműveléssel kapcsolatos munka. Ilyenkor nem gyújtottak tüzet, nem fontak, nem szőttek stb. Azonban úgy hitték: aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog majd a betegség.

Nagyszombat

Húsvét ünnepének előnapja, a feltámadás jegyében zajlik. Arra a napra emlékeztet, amikor Krisztus holtteste a sziklába vájt sírban feküdt, de – miként az evangélium szerint előre megmondta – harmadnapra, azaz húsvét vasárnap hajnalára feltámadt. Az esti körmenetek, a templomokban az új tűz gyújtása, mely Jézus és egyben a remény jelképe azt adja hírül, hogy Jézus feltámadt, a megváltás közel van. Este ,,visszajönnek“ a harangok Rómából. Nagyszombaton ér véget a negyvennapos böjt. Szokás volt ezen a napon az első harangszóra kiszaladni a kertbe, és megrázni a gyümölcsfákat, hogy a régi rossz termés lehulljon, és ne legyen férges az új. A tűzszentelésnek sokféle hagyománya, szertartása alakult ki. Hamuját, parazsát eltették, gyógyításra használták, valamint a házban és a földeken szétszórták.

Húsvétvasárnap

A feltámadás vasárnapja, a keresztények a feltámadt Krisztust ünneplik. Ehhez a naphoz tartozott az ételszentelés hagyománya. A délelőtti misére letakart kosárral mentek a hívők, melyben bárányhús, kalács, tojás, sonka és bor volt. Emellett ehhez a naphoz is munkatilalom kapcsolódott: nem sepertek, nem főztek, nem hajtották ki és nem fogták be az állatokat.

Húsvéthétfő

A locsolkodás napja. Alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. Eredete a keresztelésre utal, valamint arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat a zsidók locsolással akarták elhallgattatni.

Comments are closed.